Molnár Edit pszichológus honlapja

 Bemutatkozásom  Elérhetőségeim

Homoszexuális lelki problémák

Eddigi pácienseim kapcsán azt tapasztaltam, hogy amikor tudatosul a szexuális orientációjuk ez egy identitás krízisbe torkollik bele. Erre az időszakra a következő jellemző:

  • Rejtőzködés
  • Zavarodottság
  • Bizonytalanság
  • Megfigyeltetési élmény és szégyen
  • Szenzitív viszonyulás, túlzott önmagára vonatkoztatás
  • A megbélyegzéstől és kiközösítéstől való félelem
  • A spontán viselkedés elvestése, szorongás a lelepleződéstől, fokozott kontroll
  • Az izoláció magánya a társas közegben
  • Diszkrimináció miatti félelem
  • Saját családján is izolációt, félelmet él át és a titok magányát

Majd ezt követően, amikor az identitás stabilizálódik, a kisebbséghez tartozás, a másság nehezített sorslehetőségeivel való szembesülés következik. Klinikai múltamban szembetaláltam magam azzal a jelenséggel, hogy ez a fajta szex orientáció lényegesen gyakoribb, mint ahogy feltételeznénk, nagyon gyakran egy más fajta betegség maszkja mögött jelenik meg. Tudomásom van arról a tényről, hogy a kollégáim inkább hárítják ezt a problémát, mintsem felvállalnák, így jómagam különös hangsúlyt fordítok ezen pácienseim segítésére és felkarolására.